-Haver, mi ez a hirtelen McDonald´s mánia?-szegezte nekem a kérdést Harry a harmadik nap, miután kijelentettem, hogy én megyek, és hogy esetleg velem tart-e valaki.
-Majd utólag megtudod.
Csak Niall jött velem, de útközben még meg kellett állni egy édességboltban, ugyanis Niall megkívánta a csokit. Ha már ott vagyunk, gondoltam, veszek egy kis gumicukrot és pillecukrot is. Régen anya mindig csinált nekünk este kakaót, amibe beledobott pár szem pillecukrot. Erről is Sophie jutott eszembe...
***
A csütörtöki interjú után London utolsó McDonald´sába siettünk, ugyanis már majd´ éhen haltunk. Az volt az egyetlen reményem, hogy ha most nem találok rá, akkor sosem. Amikor beléptünk, már akkor nem hittem a szememnek. Azonnal összeakadt tekintetünk. Még gyönyörűbb, mint volt-már ha az lehetséges. Mindkettőnk arcán fülig érő mosoly jelent meg, amit a srácok is észrevettek, majd rögtön követték tekintetemet, míg elértek hozzá. Halványan még emlékeztek rá, de mivel nem töltött velünk sok időt, különösebben nem kerültek túl közeli viszonyba.
*Sophie*
-Te jó ég!- jött oda mellém Savannah a bejárat felé nézve.-Itt a One Direction!-ujjongott, de csak annyira, hogy én halljam teljesen. A szívem kihagyott egy ütemet, majd vadul kalapálni kezdett, mikor tekintetünk találkozott. Más. Határozottan más, mégis ugyanaz, akit én ismertem, és szerettem. Megkértem az egyik kolléganőmet, hogy álljon be egy kicsit a helyemre, majd azonnal Liam nyakába vetettem magam.
-Úr Isten! Annyira örülök neked!-szorongattam magamhoz.
-Hiányoztál! Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, én csak...
-Lényegtelen, most ittvagy és valljuk be, már ideje volt találkoznunk.
-Azt hittem, nem talállak meg. Minden egyes nap a leveled után elmentem egy mekibe, így minden nap csalódtam. De végre megvagy!-szorított magához.-Figyi, mikor végzel? Nincs kedved átjönni hozzánk? Tudnánk beszélgetni is, és megismerhetnél újból mindenkit.
-De, persze, örömmel. Jöhet Savannah is? A fenébe! Srácok, ő Savannah-mutattam a pult mögött szorgoskodó barátnőmre. A fiúk odaintettek neki, aminek következtében ő fülig elvörösödött.-Jöhetne ő is?
-Persze, hogy jöhet-vágta rá Niall.
-Amúgy egy óra múlva végzünk, ha gondoljátok, várjatok meg, addigis kajálni nem akartok?
-Dehogynem! Még szép! Hisz azért jöttünk-szólalt meg a drága éhenkórász.
-Akkor mit hozhatok?
Kicsit több kaját kellett kivinni, mint amire számítottam. Munka után a fiúk kíséretében átmentünk hozzájuk, de előtte még meg kellett állni egy szupermarketben, vettünk pár csomag chipset, gumicukrot, pillecukrot, narancslevet és kólát. Tartottunk egy amolyan ismerkedős estét, ami hamar átcsapott ciki sztori mesélésbe, és nevetésbe, ahol néhány olyan dolog is napvilágot látott, amit legszívesebben elfelejtettem volna. Ilyen volt, mikor Liam mesélte el mindenkinek, hogy hetedikben matekon dolgozat közben indultam volna papírért, elzsibbadt a lábam, kifordult a bokám, és mindenki már csak azt látta, hogy a lábaim az égben, én pedig a földön fekszek. Azon a héten az volt a fő téma az osztályban. Irtózatosan ciki volt. Vagy mikor egy osztálykiránduláson próbáltunk túra közben lejutni a tópartra-ami megjegyzem, elég meredek volt-, és én természetesen pontosan belefordultam a vízbe. Akkor ezeket átélni nem volt egy leányálom, viszont most visszagondolva tényleg vicces.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése